Pótolhatatlan kár érte a Testnevelési Egyetemet, miután leégett az intézmény háromezer négyzetméteres sportcsarnoka. Az anyagi kár akár 3 milliárd forint is lehet.
A háromezer négyzetméteres atlétikai csarnok mintegy fél óra alatt leégett
Fotó: MTI / Lakatos Péter
Húsz-harminc méteres lángokkal égett a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai sportcsarnoka október 15-én hajnalban. A biztonsági szolgálat fél 5 körül észlelt füstöt, a lángok nem sokkal ezután csaptak fel. A tűzoltók nagyjából 10 perc alatt értek a helyszínre, a környéket teljesen lezárták. Nem sokkal 6 óra után sikerült a tűzoltóknak körülhatárolni a tüzet, de várhatóan még napokig dolgozni fognak a területen.
A csarnok tetőszerkezete teljes egészében beomlott, a létesítmény használhatatlanná vált, személyi sérülés szerencsére nem történt.
Felbecsülhetetlen a kár
Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a katasztrófa után újságírói kérdésekre elmondta: pótolhatatlan kár érte az egyetemet. A csarnokon kívül elpusztult a hallgatói öltöző és a 400 fős előadó is, valamint az aulában olimpiai bajnokok – köztük például Papp László egykori bokszoló – tenyérlenyomatát őrző fal is összeomlott. A szomszédos laboratóriumok szerencsére nem sérültek meg - tette hozzá a rektor.
Több helyről is érkezik a segítség
Pokorni Zoltán a 12. kerület polgármestere a Budai Sporttelepet ajánlotta fel az egyetemnek heti 25 órában, de a kerületi iskolák is jelezték támogatási szándékukat. Felajánlották a MOM Parkhoz tartozó sportcsarnok használatát, de egy 1200 fős termet ajánlott fel az ELTE Tanítóképző kara is. Emellett tárgyalnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal is, hogy a környékbeli iskolák miként tudnának helyet biztosítani a hallgatók számára.
Korábbi fotók a létesítményről
Galéria: Ilyen volt a Testnevelési Egyetem leégett sportcsarnoka (8 kép)
Az előzetes vizsgálatok alapján kizárható a szándékosság; vélhetően a tetőfűtés hibája okozhatta a bajt.
Fotó: Ruzsa István / MTI